Nincs más háború, csak az osztályharc: a Haft Tappeh-i munkások nyilatkozatai (Irán)

Uralkodóink egy része azt akarja elhitetni velünk, hogy ez a háború a fasizmus elleni háború, egy másik része pedig azt akarja elhitetni velünk, hogy ez a háború a haza védelmére szolgál. Érdekes módon mindkét oldal egyidőben állítja tömegtájékoztatási eszközein keresztül, hogy helyi és globális támogatottságot élveznek ehhez a pusztító hadművelethez. Egyértelmű, hogy világ különböző államai imperialista módon helyezkednek, taktikáznak uralkodó osztályaik érdekében.

Az iráni legfelsőbb vezető, Ali Khamenei március 1-jei beszédében azt mondta:

Ukrajna az USA válságkirobbanntó politikájának áldozatává vált. Támogatjuk az ukrajnai háború befejezését, de minden válság gyógymódja az, hogy megismerjük a gyökereit. Az ukrajnai válság gyökere az Egyesült Államok

Ezzel szemben az iráni munkások a válság gyökerét nem ebben vagy abban az államban, hanem magában a kapitalista világrendben látják. A Haft Tappeh munkásai, az iráni munkásmozgalom élharcosai, azok, akik a "Kenyér, munkahely, szabadság - szovjet hatalom!" jelszót beemelték az iráni munkástüntetések centrumába, ezt az alábbi két nyilatkozatban fejezték ki, amelyeket itt közlünk.

Communist Workers’ Organisation (Kommunista Munkásszervezet)
Fordítás: detefabulanarraturkiado.wordpress.com

Ez a háború nem a mi háborúnk!

A kapitalisták és a kapitalista kormányok különböző módokon használják politikájukat a profit és a befektetéseik érdekében.
Elnyomás, letartóztatás és bebörtönzés, kínzás és kivégzés, munkanélküliség és hajléktalanság, és olykor háború és ártatlan emberek megölése, kitelepítése a következménye azokkal szemben akiknek nincs semmilyen szerepük vagy hasznuk a háborúból.
Ez a háború nem a mi háborúnk!
A mi háborúnk a munkásosztály háborúja a tőkésosztály ellen, az elnyomás, a kizsákmányolás és a diszkrimináció ellen.
Számoljuk fel a kapitalista kormányokat a világ minden részén, hogy megszabaduljunk a háborútól, a bizonytalanságtól, a szegénységtől stb. Éljen a munkásosztály nemzetközi szolidaritása!

Haft Tappeh cukornádmunkások szindikátusa, 2022. február 28.

Az ukrajnai háború a munkások elleni háború!

A háború, amelyet a kapitalista kormányok ukrán földön folytatnak, egyben háború az iráni Haft Tappeh munkásai ellen is. Az összes iráni munkás ellen is, és valójában a világ összes munkása ellen. Ez nem csak Ukrajna vagy Oroszország elleni háború. Ez valójában nem egy adott ország elleni háború; ez az adott ország munkásai és bérmunkásai és a világ többi munkása ellen irányuló háború.
Putyin nem az orosz munkások érdekében szállta meg Ukrajnát. Sem az Egyesült Államok, sem Európa, sem a NATO nem állomásoztatott csapatokat Oroszország orra előtt sem az ukrán munkások, sem az európai és amerikai munkások érdekében. A NATO ukrajnai vagy bárhol máshol történő terjeszkedése kapitalista militarizmus és ellenséges a munkások érdekeivel szemben. Ahogyan az orosz katonai offenzíva is kapitalista militarizmus és minden munkás ellen irányul. A NATO ukrajnai jelenléte vagy Oroszország ukrajnai inváziója olyan tervek része, amelyek a világ tőkéseinek javára szolgálnak. Az egyszerű emberek vérét ontó, életét megsemmisítő háború. Az otthonainkat tönkreteszik, de jól keresnek rajtunk. Fegyvereket adnak el, újabb és újabb helyszíneken támadnak és növelik katonai jelenlétüket más területeken. Háborús és katonai költségvetésük egyre nő: mindezt a munkások zsebéből költik el saját háborúskodásukra ahelyett, hogy a társadalom közjólétére fordítanák.
Egyesek szerint Putyin ártatlan, mert a NATO beszivárgott Oroszország határaira; míg mások szerint az ukrán, az európai vagy az amerikai elnökök ártatlanok, mert tesznek valamit Putyin fellépése ellen. Mindannyian bűnösök. Igaz, hogy a NATO hibázott, amikor Oroszország határai mentén toborzott tagokat, de Putyin és az orosz kapitalizmus is hibás. Amerika, Európa és a NATO is hibás. Nem csak az egyik oldal a hibás.
Az európai és amerikai média hatására egyesek hőst csinálnak az ukrán elnökből. Milyen hős ő? Ő, aki egy bábu a kapitalizmus és a NATO befolyásának játékában; ami egyáltalán nem a demokráciáról szól, így az sem mondható, hogy az ukrán elnök a demokráciáért harcol. Egyesek számára Putyin a hős, mások számára Biden. De milyen hős? Ezek a kapitalista rendszer vezetői, munkások otthonainak tönkretevői. A fő vita a kapitalizmus nagyhatalmai között zajlik. Ez nem mai és nem is tegnapi vita. Mindig is ezt művelték. A helyzet az, hogy Oroszország és Ukrajna munkásainak a saját kormányaikra kell csapást mérniük. Az európai és amerikai munkásoknak a saját kormányaikra kell csapást mérniük, mivel hogy nincs joguk háborút vívni a mi pénzünkkel.
Ezt az ostoba, kegyetlen és munkásgyilkos háborút egyik fél sem védheti meg. Ezért támogatni kell a munkásosztályt mindkét oldalon és arra kell ösztönözni őket, hogy egyesüljenek e háború ellen.
Ez a háború nem az orosz munkások érdekeiért vagy az ukrán munkások érdekeinek védelmében zajlik. Ez a háború egyáltalán nem a munkások érdekeiért zajlik. Ez egy háború a mi érdekeink ellen zajlik. A jelenlegi háború Oroszország és a többi hatalom között ukrán földön egy reakciós és munkásellenes háború. Így mindannyiunknak a háború ellen kell fellépnünk. Nem csak Putyin ellen, nem csak Biden és az európai vezetők ellen és nem csak az ukrán vezetők ellen. Nekünk, munkásoknak, bérmunkásoknak, a munkásosztálynak egységesen kell fellépnünk a háború ellen. Mi mindannyian ellenetek vagyunk, kapitalisták és háborús uszítók.
Ez nem a mi háborúnk.
Ez a háború mindannyiunk ellen, a munkásosztály ellen zajlik!

Haft Tappeh cukornádmunkások szindikátusa, 2022. február 28.
Saturday, April 22, 2023